Rakovszky Zsuzsa: Jég

A horizontig jég: foltos jég, szürke-zöld jég.
Torlódó távlatok, álom-minőség,
holdbéli jég fehér taréjjal, vörhenyes
kínai tusrajz nád mögött, hegyek
borostás tömbjei a jég mögött,
az őszi kép a téli kép mögött,
mikor hadarta kéken magát még, s szűntelen
érvelt a part kövén a rövidlátó elem,
káprázott-elsötétült, tágult egyhelyben, egy
kövér, fürdőruhás nő még ott krémezkedett
a gyér gyepen, kihalt hinták, bódék között,
a majdnem-nyári fényben, helyén most ez a zöld-
szürke holdbéli jéglap, nem kecsegtet
birtokba vehetőséggel, a nyári testek
naptej-szaga, a nyári célképzet elvonul,
marad a szürke, vad táj, használhatatlanul
és felhívón. A parton ültünk, néztük veled,
a többes szám sugárzóbb és engedékenyebb
jelentést bolygatott föl a látványban. Kihűl
a lágyabb őszi lélek a téli kép mögül.
Borostás holdbeli hegyek és vörhenyes nád
és ólom ég között mégis milyen szabadság
beszél, hogy jöjjön (úgyis jön), aminek el kell,
voltál, voltunk, semmit nem veszthetek el.