Egyszer jó volna úgy verset írni,
hogy dobhártyámon ne dobolna szüntelen
valami terrorisztikus zene
hibátlan üteme.
Egyszer jó volna úgy verset írni,
melyben tetszés szerinti színű fény
füröszt távoli tájakat,
hol jelképes kémények füstölögnek
és mélyértelmű jelzői vannak
a napkorongnak.
Verset, amelyhez nem kell logika,
nem kell pórázra fogott szenvedély és
a tárgyról való erőszakos eltávolodás,
újra és újra átélés, öncsonkító
birkózás, hidegláz,
kétely és akarat se,
verset, mellyel nem bántok soha senkit,
de magamat se.
... 