Fuchs Éva: Szavak

Mennyi szó kell uram
Milyen sok szó kell ahhoz
Hogy elmondjuk a szél
Egyetlen sóhaját, –
Fa mélységes hallgatását

 

Fuchs Éva: Néhány év

Néhány év!
A legszebb,
mit még megérhetek. –

Néhány év.
Melyekért
Már ötven elveszett.

Néhány év
Rengeteg remény,
mindenre még.

Néhány év
szeretni
élni, s élni tudni.

Néhány év,
s azután
végleg elmegyek.

Néhány év
érezni, akarni
messzire jutni.

Néhány év?
Mi mindent kell
tenni még…

Néhány év…
Túl sok is lesz,
mégis mindenre kevés!

 

Fuchs Éva: Ismeretlen ismerős

Szépen vasalt hétköznapjait
a szekrény mélye rejti mind,
néha fejébe nyom egy kalapot
és magára ölt egy ünnepnapot,
ilyenkor nagyon szép.
Végigsétál a városon,
s mire az est átoson
a tereken, már otthon ül,
lassan elbomlik a nap,
mint egy rossz csomó
azután újra megvirrad,
és újra látom őt,
az ismeretlen ismerőst,
nem tudom, honnan ismerem
amikor szembejön velem
mellettem elhalad
s már csak árnyékát
visszhangozzák a falak…

 

Fuchs Éva: Emelt fővel

Amikor azt hiszed elfogyott,
S nincs már több erőd.
Amikor azt érzed,
Ez, tovább nem mehet,
Emelt fővel élni nem lehet.
Összetört a bánat,
Ezernyi gond közt, homályban élsz,
feladnád már, nincs tovább.
S mégis, valami itt tart.
Nem tudod miért, nem tudod kiért?
Legyűröd a gondot,
lassan-lassan talpra állsz.
Az életet nem te adtad magadnak,
hát nincs jogod, hogy feladjad.
Az ember megmarad a holnapnak,
akkor is, ha gyötri a bánat…

 

Fuchs Éva: A csend

Mélyet lélegzik a csend,
és torony iránt, víz alatt
átússza az Atlanti-óceánt.
A gesztenyében lakó csend
meg sem moccan,
ha fájáról a gesztenye
földre pottyan.
Dobj követ a kútba,
s a csend csak nevet,
mert álmodik, és álmát
össze nem törheted.

 

Fuchs Éva: Mit keresel

Mit keresel őrülten, hevesen
hajszolva, azután depresszióba
lassulva önmagadban?
Vagy talán másokban?

Zuhantál parttalan semmibe
emelkedtél már végtelenbe
összes erőddel kapaszkodva
a másikba, mert féltél,
hogy lezuhansz megint, mint mindig.
Mit adhatsz, és mit adhatok neked?
Lehet, hogy jó, de nem kell nevet

adni annak, ami elfogadható
ami önmagában és azon túl is jó,
szép, és éppen látszólagos értéktelensége
miatt érdekes, a többiek érdektelensége
ne tőrje le a kezdődő szárnyalást,
nem viselhetsz el ilyen csalást!

Mit adhatunk hát egymásnak emberek?
Mindent, semmit, mindent és semmit.

– Meg kellene tanulnunk élni már –

 

Fuchs Éva: Sorsod

A sorsod
élni, mint más –
Élni másképp:
Másra vágyni
S tenni másért
Gyűrt arcok mélyén
Csillogó könnyekben látni
Mitől fájt az éj,
Minden tiszta nevetést
Meghallani, s benne tudni
Holnapunk hitét.

A sorsod
Édes álmokból
Mindig felriadni,
Megízlelt vágyakat
Sírva mind feladni,
Feléd nyújtott
Kezek között
Markolni a légbe,
Ölelő karodat
Kitárni, s könnyeid
Emelni az égbe.

A sorsod
Egyedül viselni, mit
Nem bírsz el magad,
Kutatni a forrást,
Hol megértés fakad,
Mint megváltót
Mindenben, s magadban
Szerelmet keresve
Ezerszer szegeződve
Az áldott keresztre.

A sorsod
Mindig játszani,
és mindig veszíteni,
De mindig Tudni
Újból elkezdeni.
Távoli tiszta
Világra vágyva
Elmenni akarni,
– és kínok között,
Emberré feszülve
Mégis Maradni!

 

Fuchs Éva: Tavasz

Csurog az eresz – pereg az eresz
Fél a jégcsap, hátha odalesz.
Morcos a vén ház, foltos a háta
Lecsúszott róla télikabátja.

Tétova tócsa pislog a fényben
bogársimítás bűvöletében.
Tündérláb táncol pázsit ölén
szelek szoknyája borul fölém.

Megindul lassan – életre várva –
rózsaszín rügyek óvatossága.
Surranó szárnyak szikráznak szerte
múlt évi titkok földre teperve.

Álmok, tervek, bolondságok és vermek
szél-tépte aranyeső ágak, elhamarkodott
szerelemnek hitt vágyak, áprilisi árnyak
kísértik majd életünket, s ez így jó.

 

Fuchs Éva: Utazó

Nem vagyok senki,
csak játszom egy embert,
szürke köd vagyok,
a napfénynek árnyékot adok,
s az éj befogad
néhanap.
Próbáltam már sok valaki lenni,
de nem ment,
akkor sem vett észre senki,
csak egy ruhát, maszkot láttak,
szerettek egy kicsit,
aztán továbbálltak,
és mindez most a földre hullott,
és már senki nincs ott,
és már csak árnyékom
visszhangozzák a falak.
Nevem elfeledték,
arcom együtt gyűrődött az idővel
sok időt nem várok
itt állok
újból útra készen.