– int Éluard – miről csak
az ember elárvult embertársának szólhat
szerelemről szabadság nőttéről benn a testben
mely bordák kosarából egy nap majd égre rebben
De addig rugdos itt benn akárha ellenséged
és ösztökél és hajszol naponta kell megérned
vereségek sorát mik hegyekké magasodnak
sejteni milyen éj lesz ha elérik a Holdat
És tudni biztosan hogy önnön súlyától össze-
roppan reménytelen napokat eltemetve
de mégse lesz még reggel túl sok a régi rongya
nem zászló hogy a hajnal szelétől föllobogna
Szólj élet-árnyas szemről mely mégis tágra tágul
parányi fénnyel morzéz új Napot önmagából
Az utak összefutnak bennünk majd elszaladnak
szétporzó talpnyomokkal Keletnek-Napnyugatnak
S éld reggel-este mindig szembemégy önmagaddal
nem fordulsz hátra int-e valaki vagy marasztal
Tükörbe nézel persze más néz belőle vissza
gödörbe dobnak s akkor születsz meg fölvisítva
... 