Orbán János Dénes: Nulladik szonett

miként is nyújtsam át szonettemet
– tizennégy sort, száznegyven szótagot,
ezen rövid meg hosszú lépteket -,
hogy megtudd: önmagamnál több vagyok?
Téli virágként nőjenek ki tán
papíromból a mondatok, szavak,
hogy téged, kit a lelkem úgy kíván,
e virágokkal elborítsalak?
Vagy inkább tetszik, minden sor ha rács,
s a vers kalitka, melyben átadom
– hisz bármi fényes, úgyis csak harács,
egy más világban van a nagy vagyon –
a lelkem, mely a rácson át ha jár,
az széthajlik, de mindig visszaáll?