Zitának
időszámításunk előtt
nem emlékszem már volt-e élet
talán testetlen vak remények
apasztottak időt erőt
talán cserfes fosszíliákba
zárta be magát a jelen
s mint megfejtendő titkos ábra
lüktettek karcolt szívemen
talán egy hírvivőre vártak
őslénytelen előidők
íratlan prehisztorikum
s hogy egyszer mégis rádtalálnak
még a Nagy Bumm és Reccs között
maga volt a fantasztikum
öled és hangod puszta lényed
mégis más térben volt a lényeg
egy pontba sűrült maximum
dinamikus harmóniában
szárnyalt a szív és megszakadt
valahányszor az út porában
szétgörgött higany-pillanat
s bár mindig jött derű borúra
történetírásunk közös
mint tőrvívók alatt a pást
földem fölé vont égi búra
békében harcban körkörös
palást vagyok s legyél palást
takarj be s én is óva óvlak
ne álld útját ez ócska csóknak
ebből él holnap a világ
kívülünk nincs se szív se szellem
nem létezik bűn és erény
nincsen kiért és nincs ki ellen
s te állsz csak lelkem főterén
legyél velem a citadellán
míg lábunknál a múlt hever
s átkarollak örök-sután
s kísérj a jövő pince-torkán
mondd hogy lesz élet lenni kell
időszámításunk után
... 