Csak mondd a magadét! Ne törődj te mással.
Sem a gyűlölettel, sem az elmúlással,
lényeden átfolyó idő-csobogással,
csontodban pattogó hárfa-szakadással.
Mint eső a lombban csöpögve szivárog,
levélről levélre ugrálva az átok,
cérnás víz-kocsánnyal szikra-koponyát fog
s billegve átszőnek a vízháló-csápok.
Csak mondd! Csak mondd! Csak mondd! Emberré törődve.
S megtelsz felhővel, mint a reggel kék vödre.
Szólj a csöndre, mintha beszélnél bolonddal.
Mondd, mondd, amíg élhetsz! Aztán a pokol jön.
Örökebb rabság, mint középkor-várbörtön.
S függsz halálodon, mint horgon csontváz-őshal.
... 