Weöres Sándor: Huszonnégy melódia – A kísértet dala

Zúg az öreg erdő,
száll a fehér felhő,
összebújnak a vadak.
Itt benn a szívemben
mért üldözöl engem?
sohase bántottalak.

Jeges éjszakában
őz tiporja hátam,
cinke tépi a fülem,
bodzabokor-ágról
csorog rám a zápor,
nem adnak szállást nekem.

Hát ide vigyázzál,
ha te áznál fáznál
én nem küldenélek el,
adnék cipót lágyat,
jó száraz ruhákat,
mindenfélét ami kell.

Ha nem áznék fáznék,
mindig rád vigyáznék,
mint a nagy fehér falak.
Ó mért nézel úgy rám,
mért nem vagy jobb hozzám,
sohase bántottalak.