Szíveket kever a fekete festő,
kés az ecsetje, szívemet metsző.
Csillagos égbolt baljában a paletta,
ördögfiókák viháncolnak alatta.
Homloka árnyék, árnyéka eltölt.
Néha úgy érzem: maga az ördög –
ha lenne ördög. S mert isten sincsen:
hús-vér ördöggé őt magam teremtem.
Szíveket kever a fekete festő,
kés az ecsetje, szívemet metsző.
Palettájáról csillagok csorognak:
szikrái szívemnek s fekete viharamnak.
Halottá rajzol, s levakar, hogy élhessek,
indulatomon a féket hogy oldjam meg,
s nyugalmamon is. Fújok lusta füstöt,
füstté fúvom a fekete festőt,
csak így lophatja – tiszta szemem hogy meglásd –
szívembe, szívedbe, szívünkbe a föloldást.
... 