Kiss Judit Ágnes: Búskomor kuplé

Már nem tudom, mióta,
Ha néha rám tekint,
Csak elhúzza a száját,
És elfordul megint.
Mégis várom, hogy nézzen,
A szeme tiszta tó,
A szerelmes mind szolga,
és megalázható.

Akárhányszor felhívom,
Ő leteszi hamar,
S mit régen úgy szerettünk,
Csetelni sem akar.
Jókedvűen csacsogni
Már nincs bennem erő,
A szerelmes papír csak,
Fecnikre téphető.

Esténként már nyüszítek,
Hogy miért nem szeret,
Ő széttárja a karját,
Hogy erről nem tehet.
Mint guminőt az ágyban
Néha úgy húz elő,
A szerelmes mind sérült,
S tovább sebezhető.

Már nem tudok aludni,
És enni sem merek,
Nincs, ami visszafogná
A hasmenésemet.
A túlpartra majd átvisz
Az utolsó hajó,
A szerelmes mind gyenge
És elpusztítható.