Eörsi István: Szerepek

Lehetséges szerepeim közül
a kölyökét csak maszkkal játszhatnám már,
ami feszélyez s Don Quijote sem megy
amióta megettük Rocinantét
és bedőltek a szélmalmok, viszont
a donjuani szerepkörre még
rátermett volnék noha termetem
nem elég sudár és hibádzik az üstök –
forradalmár is lettem volna de
a darabból a szerepet törölték,
marad még a bohóci lehetőség,
de sajna felszökött a rizspor ára,
nem kapok foltot pepita gatyámra
s vidám szögek villognak a porondon
hol kézenjárok és bukfencezek.

 

Eörsi István: Trilógia

I
Még ha nem visz el autó és vonat és szerelem,
akkor sem élsz egy földrészen velem,
csak hogyha hallod ideges fel-alá járkálásomat,
és látod, amint a vetetlen ágyon kuporgok
láthatatlan torzképek között,
és mosolyomat a melled csúcsán hordod,
s a csönd deszkáit betöröd.

II
Oly furfangosan rejtegetted eddig a tested,
hogy amikor váratlanul látni engedted,
nem hittem a szememnek, kezemnek.
Most vak érzékeim mint a kutyák
loholnak vissza a régi nyomon,
ragacsos kátyún át,
és homlokom falánál összerogynak.

III
Céljához semerre sem ér el
széthasadó szerelmem,
száz lépés és ezer kilométer
egyformán megtehetetlen,
legyőz az öncsonkító kényszer,
a lemondás sivár kalandja,
mely ösztöneinket keresztényesíti.
Bekeríti házát a gazda,
szerelmesét is bekeríti,
mindenki összespórolja
a neki járó örömecskét,
a hűség és a kötelesség házában
a vágy csak szolga.

 

Eörsi István: Sorok

Szép volt az élet – szabad voltam:
A sorsom lovai között,
Száguldozó bűnt is befogtam,
S később kapóra jött.

Egy tömbből való ez az élet,
Torzószabású, de enyém.
Ha vert a véletlen, ha védett:
Mindig én voltam én.

Nem vár ránk Belzebub, sem Isten.
Nem fázunk, nem lesz melegünk
Remény sincs ott, hol semmi sincsen,
Zárt mű az életünk…