RSS

Kenéz Ferenc kategória bejegyzései

Kenéz Ferenc: Néha egymásnak átkiáltnak

Befonhatatlan, lenge szál,
babrálgat rajta a halál,
s babrál, persze, az élet is,
észre is veszi, meg nem is.
simítja, fogja, gyürködi,
ujja körül tekergeti.
A halálnak friss, jóízű szál,
az életnek tán megunt fonál,
a halálnak minden kanyar
új izgalom,
a lét legyint: megunt szlalom.
Lehet, fölöttem így vitáznak,
néha egymásnak tán át is
kiáltnak,
amit az élet lassan elfelejt,
izgalommal fedezi fel azt
a halál magának.

 
Hozzászólás

Szerző: be 04/01/2014 hüvelyk Kenéz Ferenc, Versek

 

Kenéz Ferenc: A gyermekkor árokpartjáról

Ebben a házban lakik
az órákat festő asszony.
Ablakait, falait, átszövik, átütik
az idő kacskaringói, indái, kacsai,
a múlt, jelen, jövendő
kibogozhatatlan szövevénye.
Nem tudjuk kihozni ebből
a világból.
Néha megnyitja előttünk az ég vizeit:
sikongva, csapongva zúdul
a holdfény a lefolyókba.
Olykor madár képében gubbaszt
házának ablakában.
A gyermekkor árokpartjáról
lesem néha.
Aztán messziről
jajkiáltásokat hallani, s az órák
ropogva porrá égnek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 04/01/2014 hüvelyk Kenéz Ferenc, Versek

 

Kenéz Ferenc: A megállapodás lényege

Csak nyulak, kalapok,
nyulak, kalapok.
Azt kellene éreznem: összeégek,
azt kellene éreznem: szomjan halok.
De csak nyulak, kalapok,
nyulak, kalapok.
Az élet idelökte a varázspálcát,
s eltulajdonított egy vándorbotot.
Nyulaimmal, kalapjaimmal
egyre kisebbedve, a föld széle
felé ballagok.
Madarak maradnak egyre jobban
el tőlem, apróka nyulaimmal,
pici kalapjaimmal
a barázdába beolvadok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 17/12/2011 hüvelyk Kenéz Ferenc, Versek

 

Kenéz Ferenc: A sétaút végén

Üsd le a lakatot
a palotakertről,
menj végig a néptelen sétányokon,
a kerti lakban egy másoló barátot
látsz majd az ablakon át,
egyetlen mondatot mormol,
hallgass csak bele,
érzed,  ugye:
a mondat mélyén
ott lebeg a jelentés,
oly egyértelműen,
mint egy belső-ázsiai császár
hidroplánja.

 
Hozzászólás

Szerző: be 17/12/2011 hüvelyk Kenéz Ferenc, Versek

 

Kenéz Ferenc: A számbavétel napszaka

A látványtárat
estére bezárják, a múzeumőrök
lassú sétát tesznek,
sorra járják a pazar termeket,
plajbásszal, papírral a kézben
leltári számot egyeztetve,
estéről estére számba véve,
hogy megvannak-e mind,
hiánytalanul,
a formalinban úszó
égitestek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 17/12/2011 hüvelyk Kenéz Ferenc, Versek

 

Kenéz Ferenc: Utazók nemigen járnak erre…

Utazók nem igen járnak erre.
Az országutak elkanyarodtak.
S messzire kerültek csillagaink.
Így próbálunk tájékozódni, hol
is vagyunk, merre is lehetünk.
Reggelente jeleket látunk
az ajtainkon. Angyalé a szózat,
de ördögé a festék. Egyre bennebb
s bennebb ébredünk az ingoványon.
Egyre barátnélkülibbek az esték.
Egyetlen iránytűnk így lesz
lassan a kés.

 
Hozzászólás

Szerző: be 27/02/2011 hüvelyk Kenéz Ferenc, Versek

 

Kenéz Ferenc: Teli a szobám

Nehéz dolog egy tavasz összeszerelése.
Ha mind csak tövist s koszorút hordanak
a pillangókhoz szokott
kezek alá.
Lehet-e így tavaszt építeni?
Amelyben kedvére léghajózhat az ember?
S kacaghat hatalmasat a kisdiák-felöklelte
Nagy Embereken!
Ami szétszedhető volt, én
mindent szétszedtem.
Teli a szobám darabokkal.
Hogyan pászítsak mindent újra össze?
Tövisek, koszorúk.
Tövisek, koszorúk.
A konyhaszéken
egy megszeppent kisgyerek ül.
Hiába várja a magyarázatot.
Már nem akarok Afrikába menni.
Az Északi-sarkra még kevésbé.
Hiszen már a sarki újságosbódéhoz is
egyre ritkábban megyek.
Tegnap lerészegedtem
és belezuhantam
a jéggel zajló folyóba.
A közeli vasöntöde munkásai emeltek ki,
s mikor magamhoz tértem –
plüsspiros karosszékben ültem,
mint egy isten,
szemben a nagy kohóval,
végítéletben, purgatóriumban.
Tövisek, koszorúk.
Tövisek, koszorúk.
Negyvenkét éves vagyok.
Tél van.
És szeretnék még egyszer beleszeretni
egy ibolyába.

 
Hozzászólás

Szerző: be 02/10/2010 hüvelyk Kenéz Ferenc, Versek