Háy János: Ma újra jött

(Víg Mihálynak)

Ma újra jött és
életben tart a sátán,
ma megint rám sózott
egy napot.
Hiába mondtam:
elég volt,
hiába mondtam:
nem akarom.

Ma újra jött, fejemre
szórta az eget,
továbblökött,
napra nap,
nem éltem
még eleget.

Megint itt van
és ad nekem,
nem elvesz,
mert így fáj,
nevet az arcomba,
leköpi a testem.
Így élek leköpve,
és nem hoz
halált az isten.

Ma újra jött.
Keze van, lába,
feje, mint egy ember.
Nem olt tüzet,
nem olt lelket,
csak int, hogy
nekem élnem kell.

Arca arc,
szája száj,
foga fog.
Elfogja előlem
a napot.
Árnyékban élek.
Számolom, hány évet,
hány napot.

Áldott, aki jő
az úr nevében.
S az ő nevében
jött ma újra a sátán.
Világot mutat,
ide-oda cipel a hátán.
Én vagyok az igazság.
Én vagyok a fény.
És én vagyok az élet.
Arcon csókol,
a bőrömre nyálaz,
reszket bennem
az ázott állat.

Ma újra jött,
itt van velünk,
ő hurcolja
testemet a lábán.
És mutogatnak rám,
hogy mennyire tudok élni,
mennyi életet
hozott nekem a sátán.

 

Háy János: Alig

Alig.
Múlik az idő.
Még mindig:
tíz, vagy tizenegy.
Várok valakit,
aki végre,
rendbe tesz.

Kívül óra,
belül semmi
nem mér.
Áll a rendszer.
Lomha testek
mozognak az égen.
Kannaszám csúszik
a vér lentről föl,
föntről le.
Meddig bírom.
Meddig nem.

 

Háy János: Bajvívás

Csörögtek a páncélok,
a szablya a réseken át betört,
szakított bőrt, húst,
szakított izmot és eret,
s végül, ahogyan szánva volt
a szívbe érkezett.

A hős, ki hősnek látszott előbb,
most a kövezetre omlott,
mintha a nehéz vasak
vernék a földhöz a testet,
mintha nem is ő volna,
aki halni akar,
hanem a védelmet
immáron nem jelentő mez.

A hős, ki hősnek látszott
nem csak előbb, most is,
ott állt a leölt test előtt,
s szemét a király lányára
vetette, ki ígérve volt
a győzelem fejébe.
Ekként a szem előtt,
vagy mert szeretve volt,
a szemben benne mozdult,
ez a szépségéről messzi
földön ismert teremtés.

A hősnek látszó hős,
leemelte a sisakot,
hogy helyet adjon a
közeledő csóknak,
s míg a sisak takarta
a látást a bajvívás tétje
tovább mozgott.
S mikor a szem újra
a vas által pillanatra
elfedett térre nyílott,
a földön heverő testen,
hevert a győztes jutalma.

A hős ki immáron
nem látszott hősnek,
inkább mutatványosnak,
aki állva bír meghalni,
mindenki szeme láttára,
mint egy cirkuszi artista
hagyta el a színt,
hol halálra szánt
fellépése szervezve volt.
De senki szeme nem látta,
hisz nem számított bajnoknak,
csak a lányt nézték, amint
módszeresen, miként
korábban az elmetszett
erek a vérrel,
telefolyatja könnyel
a páncél réseit.

 

Háy János: Kuplé

Szeretkezzünk ma este!
Írok róla verset,
hogyan zúgtunk az ágyba,
testünkön fogást keresve.

Szeretkezzünk, lesz róla
egy jó kis szöveg,
hogy a gimis lányok,
ebből simán
elérik a valóságot.

Nem kell a főzés,
nem kell a mosás,
a munka, meg a háztartás,
ma a házra is
vigyázzon más.

Ja nem,
egyáltalán nem zavar
ez a kis nátha.
Próbáljuk meg:
te a szeretkezést,
én a verset,
hátha…

 

Háy János: Kozmetikai költemény

A bőrnek már lőttek,
mondta a test
egykedvű őre.
Semmire nem megyünk
a méregdrága
francia kenőccsel.
Közelről szörnyű,
de nem néz ki jól
messziről se.
Hiába utazni
hosszú pihenőre,
nem reagálunk már
se vízre, se hőre.

Hát igen, a bőrnek,
már biztosan lőttek.
Mért hazudna a test
egykedvű őre.
Mi mégis a konyhában,
a hűtőnek dőlve
úgy teszünk, mint aki
először bukkant:
férfira és nőre.

 

Háy János: Bezár

Bezár a szem.
Idő van, álmos,
átmos egy másik
partra, vet
ki magából,
de nem arat.
Belegázol a vízbe,
ha ott vagy,
nem ázol.
Tapos rajtam.
Csúszok. Mert
bent hal,
kint fullad.

 

Háy János: Elszakadás

Ketyeg benne a biológiai óra,
hogy neki mást kell tenni,
még ma szerezni egy
megbízható férjet,
akivel normálisan
zajlik az élet,
gyerek és lakás, meg
annyi más, közös nyarak,
egy-két érdekes utazás.

Benne ketyeg az óra,
bennem robban a bomba,
s minden, amit szeret bennem
holnap már széthull
darabokra.
Az arc, a kéz, a belső szervek,
mint a lopott holmi, amit
a bűnözők szétszereltek.

Szeretem, szeret és hiába,
figyelni kell egy csomó másra,
S ha az érzés utat enged,
valami érdek fellép
az érzés ellen.

Pedig ezt ő sem érezte még,
de felnőtt ember, s ki tudja
mondani, hogy elég.
Nem viselkedhet úgy,
mint egy kamasz,
aki nem is érti, hogy mi lesz
és mi van.
Csak ájul bele a másik testbe,
azt hiszi minden addig tart,
amíg tart a kedve.

 

Háy János: Rész

Töredék, nem
népből, nem
családból, csak
belőlem darab.
Ki állít össze
képet, ki ad
át régésznek,
kinek érdekes,
kinek lesz elmélet,
amit alátámasztanak
a tények, kinek

érek valamit, kinek
ha darabban is: élek.

 

Háy János: Amikor történt

Amikor történt,
ami történik,
mert más nem lehet,
a szív peremén
ritmust ver a képzelet.
Az ereken át
üzen a dobgép,
s a szívre rázuhan
valami nehezék.
Akár a télhideg:
nincs kabát,
hogy kintrekesztené,
nincs meleg szoba,
hogy kívülre zárná:
ami történt.
De a tavasz sepert,
először a havat el,
majd az ónos jeget,
s aztán a húzós szelet,
végül kiugrasztotta
a fák belét.
Mintha súlyukat
vesztették volna.
Csak később érezhettem,
nem löki hátra
semmi a lüktetést.
Nem ver ki idegen ritmust
semmi a szív peremén.
De volt-e más dobszó,
amikor történt?
Késve pucol a valóság,
hetekig bőgnek
a súlyos hengerek,
s mikor erejét
veszti a képzelet,
az idő időt seper.
Aztán újra történik,
súlyosul és dobol,
hiába tudni: érvénytelen,
nehezék mégis
és idegen zene.
Helyt helynek
töröl a tavasz,
súlytól súlynak szabadít.
Amit tudni: nem tudni;
ami történik:
elmozdít.

 

Háy János: A gazdag nő szeretője

Nem szeretni,
csak szeretkezni
hetente kétszer,
nappal a kocsiban
vagy titokban
otthon éjjel.
Aztán az egészet
eltörölni egy tiszta
papír zsebkendővel,
utána pár szó
a zuhany alatt:
Vettünk egy új mosógépet.
Aha – mondom –
milyen jól keres a férjed.
Persze, most sokkal jobb –
– mondja -, mint régen,
mindent megtesz értem,
színház, korfu, ilyesmi…
mondja, folyik ajkán
a zuhanypermet.
A vizes bőréhez érek,
nem szeretem, csak
attól félek, megint kimondja
azt a mondatot, hogy értékes,
nem úgy mint régen,
értékesebb annál,
neki most az élet,
és én is ott vagyok
az értéklistán:
hetente kétszer.