RSS

Miklya Zsolt: Pipacs, cicfarok, belvíz

04 jan

Most azért megmarad… e három…
1Korinthus 13,13

Vajszinü fütty lázas csokorral

Meggylevelek közt szüntelen átdereng,
-szűrődik az égkék, anya kosztüme,
feszesre húzott kis zakója
vállkitöméseit átszinezve.

Egy régi festő, Szinyei Merse Pál
kék ég alá fekvő szeretői jutnak
eszembe róla, kosztümös
s meztelenül heverő szép hölgyek.

Nem láttam őt meztelenül heverni,
gesztenye, meggy- s vajkörtevirág alatt
megülni, nyugtalanul járt-kelt,
céllal akár vagy céltalanul bár.

Pipaccsal égő nyílt tereken járt át,
a tiszta ég tisztábban nem éghetett
tekintetében, és pacsirta
sem danolászhatott volna szebben.

Piros csokorral futok még utána,
meggyet akasztok rá a két fülemre,
az ég se tudja átszinezni
vajszinü füttyöm és lázas csokrom.

Versgörcs levélkupacban

Te jó fiú vagy, bár eleven szemed
elárul egyet-mást szeretőidről,
ároknyi fűvel, nyárfalombbal,
cickafarokkal hogy hemperegtél.

Fölöttük álltál, ágkoronák között
suhanva léptél át a határokon,
és messze néztél, túl a fákról
földre hanyatló fura lényeken.

Messze ma úgy nézel, közeledbe se
fér más, ha álomföld fahatárain
átbillen egy hatalmas árnyék,
s rád vetülő erejére ébredsz.

Görccsé írt szavaidnak lassan annyi,
lapokra másolt lombkoronát ígér
levélkupacba gyűlő versed
rákuporodhatsz, hempereghetsz rajt’,

árnyék a vers, árnyékvetővé váltál
magad is. Átjársz még szeretőidhez,
a megszokás meghemperegtet,
cickafarok levelére lomb hull.

Tengersík vidéken

Petőfivel és Horatiusszal

Nézd ezt a tengersík vidéket, mindent,
lásd, szó szerint vesz, tengeriföldeken
tengert, lagúnát ring a belvíz.
Átutazóban a part körülvesz,

a messzi víztükröt csak a gémek és
kócsagok őrzik, és az a gémeskút,
mi fürge hajó árbocára
vall, legalábbis én annak nézem.

És túl a földön, felhők közelében
egy ottfelejtett rónamosolyt őriz
a táj, Dunától a Tiszáig,
sőt a Tiszán is túl, a végtelen

nyílt vizein, hol már nem is ég látszik,
hanem a régen elfeledett tenger,
mit átszel az aszfalt, csillámló
vízisztráda békés szigetek közt.

Szigetlakó voltam, amióta csak
élek, homoktenger aranyán járok
a termővé tett föld rögén is,
talpam alatt föveny éled újra,

ismerem belső víz erejét, a part
sík homokágyát, és ha fejem felett
gémek, kócsagok vitorláznak,
tenger öröm szabadul közéjük.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 04/01/2014 hüvelyk Miklya Zsolt, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: