RSS

Lázár Bence András: Anya keringése

04 jan

Az anyatej fehér, mint a vízkő.
Igazából átlátszó is, mint szemedben
a csarnokvíz. Visszaüt. Mármint
tükröződik a fény.

És ez a fény én vagyok. Ez a visszavert
fény. A te csarnokvizedben látom,
ahogy a kezét emeli, integet, csókot
ad egy ember. Ez én vagyok.

Bennem meg anya is. Mert az ő tejéből
lettem, amikor még úgy kellett, mint most
a szorításod, mint a csarnokvíz a szemedben,
amiben visszaversz. Azt is tudom, hogy ez nem
kopik el, mint a vízkő, nem oldódik.
Ez megmarad. Itt van a kéz emelésében,
az integetésben, a csókban, itt van a véráramban.

Anya ott folyik. Anya ott folyik át a szíven,
egészen a csarnokvízig, amiben tükröződsz.
Anyával jóban vagytok, azt hiszem.
A csarnokvízben találkoztok.

De anya tudja, hogy ez most már rólunk szól.
Nem róla, ő csak kering ott a véráramban,
átfolyik, meg eljut, ahova kell.
De tudja, hogy neki ennyi maradt,
meg az, hogy felhívom néha.

De ezzel megelégszik. Mert tudja, hogy
nem kopik el, mint a vízkő, nem oldja fel semmi sem.
Visszaüt. Mint a fény, ami te vagy, ahogy megtörsz
a szememben és a csarnokvízben találkoztok.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 04/01/2014 hüvelyk Lázár Bence András, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: