RSS

Hajnal Gábor: Nyári szélben

01 jan

Az ösvénymenti bodza is kinyílt,
mint illatos tenyér, simítja arcom,
mélyen beszívom a nyár örömét,
szirmok selymébe fejemet lehajtom.
Lepke kereng s én kapkodok feléje
és hunyorogva nézek fel az égre,
hol apró felhők egymásba fonódva
ölelkeznek szertelenül, s belopja
fáradt izmokba nyugalmát a zöld,
napmeleg nyújtózkodó drága föld.
Káposztalepkék kerengnek fölöttünk,
sűrű, selymes lomb közt rezeg az ég.
Fekszünk a fűben, elfullad a szó és
a vészterhes vágy a tisztásra lép.
Szöghajad leng a kusza nyári szélben,
sötétzöld szemed lehunyt, észrevétlen,
és csókod villanyárama cikázik véremen át,
s már csupán test vagyok.
Szorgos agysejtjeim mind elpihennek,
melled, hasad, combod úgy körbefog,
mint szigetet szikrázó habú tenger,
köröttem ring, s ringok én is vele
a sötétzöld szemű perc éneke,
s hullok, hullok ziháló végtelenbe.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 01/01/2014 hüvelyk Hajnal Gábor, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: