RSS

Egri László: Ördögárok

01 jan

Ma láttam őt, sietett.
Egészen lassan. Csak úgy öregesen,
szépen, kimérten.

Céltalan volt, tanácstalan.
Láttam rajta, amint épp
eldönteni akarta,
merre induljon tovább.
Elrepült az idő, el vele
ifjúsága,
zöld pozsgás arca a múlté lett mára.

Vágyakozott erősen. Megfáradt
teste. Nem volt
már vidám, sudár.
Nem ficánkolt, mint egykor,
midőn habzsolta a napsugárt.
Didergett. Észrevettem.
Elfordultam… Csak úgy tettem.

Gyengéden ölelte az élet
vékonyodó szálát,
délcegen, daliásan megemelte
vállát, de arca
sivár volt, elnyúzott.
Feladta. Kiszakítva magát
lágyan elzúgott
fejem mellett. Lepörgött.

Csak feküdt, tátott szájjal,
némán. Átgázoltak rajta.
Tiporták.
Nem óbégatott, nem
volt az a fajta.
Csak tűrte, ahogyan
széthordták,
a feketén áramló
hangyahordák.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 01/01/2014 hüvelyk Egri László, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: