RSS

Cseh Katalin: Töprengő

01 jan

– apám emlékére –

A szenvedés a szenvedés
Lélek falán a repedés
Miért és meddig mondd Uram
Hol végződik az én utam?
Szemembe költözött a csend
A lentben sunyít már a fent
Csak nézek és hosszan hallgatok
Lankasztok s én is lankadok
Lemállik lassan vágyam
Minden próbát kiálltam
Kezem emelném gyönge madár
Rebben egyet de föl nem száll
Kapaszkodásra még jó nagyon
Kapaszkodjon hát hagyom
Beléd Teremtőm Istenem
Magam vagyok nincs egyebem
Gyarló a test oly romlandó
Rajtam a pecsét halandó
Színültig elmúlással
Tulajdon saját halállal
Hiányom pincegádor
Hol megtorpansz és fázol
A rádtestált magánytól

Atyám kiáltok hozzád
Föl-földereng az orcád
Törődésedet várom
Kisgyerekként sóvárgom
Tied vagyok én egészen
Letétben nálad reményem
A semmi alján minden
Előttem lépdel Isten

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 01/01/2014 hüvelyk Cseh Katalin, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: