RSS

Beney Zsuzsa: A tó

25 aug

1.

A messzenyúló aranyföldeket
fátyolként ringatja a könnyű pára,

fasorok forognak s a láthatárra
zöld árnyakat szórnak a ligetek.

Önmaga fényében, mint az üveg
az átláthatóság kristály világa
rétegei vízszintesébe zárja
a nap- s hold-pengette víztükröket.

De a tó partján kétfelé növő
fűzek borzonganak, s az eltünő
fényhártyán a fák kettős koronái

át- meg áttörnek, lent a tófenék
mélyén sötéten örvénylik az ég –
megnyílanak a lélek csatornái.

2.

Míg az éj fordul, minden pillanat
más mintát vetít a sötét mezőre
mintha megállás nélkül egyre szőne
egy hatalmas vetélő, szálakat

csomózva-bontva, hamis árnyakat
hintve az éjszakában elmenőre,
a vándorra, ki úgy hiszi, előre
jut, pedig a táj fordul és ő marad.

Hiszen elfutó álmaid között
hálókba botlasz, felszálló ködök
útvesztői kanyarognak a réten,

és mi égi fényesség, úgy hiszed –
csak tükrök közt szétzilált fellegek,
tört hold-reflex egy másik tófenéken.

3.

De ha e lét titkát nem tudhatom,
honnét a sejtés, a gyengéd igézet
a tárgyakon, hogy rendet és egészet
mutassanak? a csillogó tavon

a fény, mely átdereng a habokon,
és a hang, amely csak ha semmivé lett
cseng füledben – az indázó enyészet,
a sóként kiütköző fájdalom?

Bárhol vágsz az anyagba, felszínén
éred – csak néha lebben fel a fény,
hogy megsejtsd azt, mi tükrei alatt van –

és a parton reszketve kérdezed
az angyalt, aki érted érkezett:
kimondható-e ami láthatatlan?

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 25/08/2012 hüvelyk Beney Zsuzsa, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: