RSS

Ágh István: Emlék, álom

25 aug

Becsukódott minden ablak.
Vörös lombok leszakadtak.
Zúzmara lett virradatkor
földre esett csillagokból.

Földre nézek nem a mennybe.
Fényesség sújt a szemembe.
Szikrázik a szélső házig
az országút – kő virágzik.

A sárcsipkés patanyomban
erőtlen jéghártya roppan.
Szekér döcög a malomba,
rajta fehér zsákok orma:

bábgyűjtemény, az aljából
pici öregember csápol.
Nagy, kalapácsfejű lovak
botladoznak – oly álmosak.

Vén tehén bőg. Pókfonálból
fején menyasszonyi fátyol,
sárga tökről, nyers avarról
deret nyal, mint sót a falról.

Mákszárat, virágzó máglyát
gyújt a gyerek, nézi lángját,
piros gyökerét a füstnek.
Tehenei füstbe tűntek.

Szívem, eszem ennyit őriz,
mert ködbe tűnt az idő is,
csak az emléke világol,
mint réti tűz a homályból.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 25/08/2012 hüvelyk Ágh István, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: