RSS

Ungvári László Zsolt: Bolygózuhanás

24 jún

Ahogy kibomlik ez a lassú év,
űzöm magam, mint aki vét.
Surran sok hangszalag feketén,
áldásos, gyönyörű tűz-zeném.

Belobog egy kendő fehérje
a csillogó, kiürült vidékre,
őz fut a hóban dobogva
Ráverek fekete dobokra.

A vonaton mindig elrohan
az idő, ha végleg odavan.
Sín sziszeg hideg ezüstben.
Ne hajlíts kötelet fölöttem.

Dübörögve siklik ki a Föld,
idegpályát bejárni dühöng.
Nem szállok fel hószín repülőn,
ha rám üt a világ szédülőn.

S te merre menj? Kozmosz visz
messzi e téli délutánon.
Az Antarktiszon kiárad a víz
a Nap gyűrűzte sávon.

Virradj! Gombold magadra élted.
Nézz könyvtáradra, őrzi sok éved.
Ma bolygók hullnak, s az almafa
fölötted tán még védőn vallana.

Az arc fonákja, akár a tű,
elfojtott hangú hegedű.
Kilépsz a csöndbe. Ég veled.
Alattad zúgó tengerek.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 24/06/2012 hüvelyk Ungvári László Zsolt, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: