RSS

Tóth Judit: Születés

24 jún

Kövön fekszel, vagy köpenyen.
Elhagyatottságod
vágóhíd-udvar nappala.
Idehulltál e keramit-lapok
csarnok-világosságába, nem jutsz ki innét,
ez a legyőzetés csapdája vagy a győzelem
kivilágított éjszakája.

A lélegzeted ki-be zakatol,
mint hegynek föl vonat,
nem rémülettel, állhatatosan.
Csak szívd be, köpd ki,
nyeld el, nyeld el az oxigént,
nincs más, ez az egyetlen
szövetségesed a gyalázat ellen.

Boltozódás, feltornyosulás.
Egy torony falai a robbanás előtt.
Téglák, gerendák összekapaszkodása,
boltívek igyekezete
szétszállni, együttmaradni.
Akarat. A fájdalom akarata.
Átszúr, összekötöz, megcsusztat, fölemel.

Rajtad áll, hogy romhalmaz leszel,
vagy belefeszülsz a marakodásba,
s étkéül hagyod magadat.
Az övé vagy, tetőtől talpig a támadásé.

Egy pillanatnyi dermedés.
Mint egy jégkocka belsejében,
itt minden egynemű fehér.
Áll-e melletted angyal?
Itt senki sincs, csak ő. Nem ismered.
Anyagodban, leküzdhetetlen torlódásodban
erőtlen és egyetlen ellenfeled.
Most töri útját, reccsenti pilléreidet.
Hajítanád, de ellenállsz, de visszafognád,
egy múlhatatlan egymásbanövés
emésztő hal-gyomrába visszanyelnéd,
ahol te ő és ő te vagy.
Hol összekoccan, egymást átdobogja
a két idő a mély-mély éjszakában,
mely két életnek közös medre volt.

De most kitör, most bőrödet levetné.
Egy buborék sötétjében lakó
alattomos, felbőszült lázadó.
Miféle arca van? Fiú-e, lány-e?
Csak súly, tolakodás, csak akarat.
S te mint drótok közt kifeszítve,
s mintha csákányok alatt, csupa rom.
Maradék fal, mi mást már nem akarhat,
csak megtöretni, elzuhanni.

Madarak jönnek csapatostól.
Felborzolt tollak, égő csőrök,
tollak, tépések összevisszasága.
Füstös, fekete madarak
a földöntúli mennyezet fehérjén
a tűrhetetlen villany-lángolásban
fejedhez állnak, tollcsuhás,
sötét szerzetesek.

Látod-e még ott lent a vödröket?
A táruló kemencék katlanát?
Lehullasz-e sötét rostélyaikra,
hagyod-e magadra csapódni
a rettenet gyémántfényű fogazatát?

Tolakodás és törtetés.
Alagutak, barlangok, folyosók
állják útját, előrejut és visszahullik.
Lágy fejét préseli az élő kőzetekben.

Az erőfeszítés végtelenében
kötélhúzás megújuló rohamai, erő,
egyre újabb erő,
a fájdalom elképedéseiben
harangot kondítani,
hegyet eltolni,
városokat fölemelni,
kitépni, kihajítani –
Képtelen méltóság,
mint egy kivilágított keresztfán,
minthogyha felfelé zuhanva,
körodvaid végtelenében, Magasztalás.

Az első perc. Ez itt. A test
az elszabadulónak súlyát érzi még.
S lüktetni kezdenek a különvált idő
legelső másodpercei.
Mint lassú szárny leszáll
az első pillantás az ismeretlen arcra.
Mint kagylóban dereng a hosszúkás test,
míg két tenyér fölfogja, megmutatja.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 24/06/2012 hüvelyk Tóth Judit, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: