RSS

Lázár Bence András: Azóta

24 jún

“És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet,
akit szeretsz, Izsákot, és menj fel Mórijának földére,
és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül egyen,
amelyet mondándok néked.”
(Mózes I. könyve 22.)

A rigókra a nyári kertből, a fákra, a rózsabokorra
a sarkon, most erre gondolok. Mintha menne és
becsapná a kaput.

Egy kép jut eszembe, ahogy a fotelben ül,
abban a bordóban, engem épp felemel,
mögöttünk meg ég a kályha.

Emlékszem akkor festettek, fehérre az egészet,
anyám utált mindent, ami színes, kivéve a kéket.

Apámat csak este láttam, dolgozott.
A húgomnak így magyaráztam a napokat,
ha nem megy, akkor hétvége, ha igen,
akkor hétköznap. Talán csak azóta érti.

Egyszer apám elvitt sétálni, három-négy éves lehettem,
megmutatta a rigókat, meg a fákat, a rózsabokrot
a sarkon, s felültetett egy kőre, csak annyit mondott:
figyeld milyen fehér és milyen kék az ég.

Még mindig megvan az a kő, kinn a gátnál,
még mindig a rigók, a fák, a rózsabokor,
és ahogy felemeli táskáját, elindul,
becsapja a kaput.

Még mindig a kályha, amit azóta se
gyújtottunk be, és még mindig a hétköznapok.

Azóta megtanultam, a halottak fehérre,
az élők meg kékre festik az eget.

Így kötünk szövetséget.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 24/06/2012 hüvelyk Lázár Bence András, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: