RSS

Kun Árpád: Egy hét házassága

31 Már

Legyen világosság, suttogták egymás fülébe
és belepirultak. A tanácson
pukkadoztak a nevetéstől a szertartás alatt.
És buli lett, hozta Rózsi a bigmekeket.
A táncoló tömegben kapkodta lábait
az Ágiék vizslája. Kriszta a telefon
mellé ájult búcsúzáskor.
Fekete teáskészlet, mixer, törülközők,
több rend ágynemű, szülők, nagyszülők.
Így lett este és lett reggel: első nap.
Legyen hosszú, délutáni morgás altban,
legyen éjfél utáni, kurta sírás szopránban,
mondta a férfi. Gyűlöljem a szellentésedet,
de imádjam reggeli szájszagod.
És zivataros hónapokba telt a második nap.
Aztán észre sem vették a harmadik meg a
negyedik nap elmúltát, épp csak az akváriumban
fátyolosodott el a víz, és vettek egy
tulipános szekrényt a Tűzoltó utcában.
Legyen utazás, mondta a nő. S míg
kalapokat próbált, homlokánál mint
pillangók kergették egymást az évszakok.
Térdig érő arabokkal fotóztatta magát
egy piramis tövében, hazalátogató szfinx volt.
Nemzetet szülő szörny. Akkor volt a legszebb.
Múltak a napok számolatlanul, az ötödik
Pompejiben találta őket, egy gránátalmáért
hajoltak le, amely még Augustus alatt
lepottyant a fáról, csak közben kitört a Vezúv.
Legyen tőled gyermekem, mondta a nő,
csak lány ne, mert megörökli nagy kerek fejed.
Legyen, bólogatott a férfi nagy kerek fejével.
Ne legyen, szamár, egyensúlyozott
spiccesen a nő a fürdőszobamérlegen,
amely a hatodik napot mutatta.
Legyünk vénséges vének, mondta a férfi,
ősz szakállam kerítse körbe hetvenhétszer
a családot a fényképészkamera előtt
pózoláskor. És lettek egyre
fiatalabbak, újra ivarérésen innen
árnyéktalan hónaljjal, nemiszervvel
párnacsatát vívtak lefekvés előtt.
Mi lehetne, ami még nem volt, néztek össze,
közben telt a hetedik, az utolsó napuk.
Legyen világosság, ismételgették halkan.
És lebegtek hónapokat a gyöngéd sötétben
az ágy fölött, holt asztronautapár
a Mars és a Vénusz közé kivetve.
Csaljál meg, mondta a férfi.
És úgy lett. Virágnyelven beszélt a nő.
Azt mondta, rózsa, azaz: már nem kívánlak,
azt mondta, jácint, azaz: még nem is éltem,
azt mondta, gyöngyvirág, azaz: vége van.
Pipacs, tulipán. Nem gondoltak rá
többé és lehullt a pávatoll,
amely a nagyszobai tükörhöz volt betűzve.
Menjünk orvoshoz, bíróhoz, jóshoz, paphoz,
menjünk anyámhoz, anyádhoz, mondták.
Az úton lépésről lépésre felejtették egymást,
végül találkoztak valakivel,
aki szótlanul sétáltatta arra
a kis- és nagymutatót. Letelt a hét.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 31/03/2012 hüvelyk Kun Árpád, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: