RSS

Kemsei István: Mozaik a szerelemről

31 Már

Felröppen az úttest
furcsa madarai vannak

ráfeszül hegyre mezőre néha hallani
szél alatt tipegő kihalt utakon
égbenyúlnak a magány oszlopai
surrogó fekete jegenyéim

napok arcunkkal élnek
felemésztik az estét
egy reggel hamuból ébredsz
egy parázstól sírva fakadsz

csak ez a vértelen kapocs
csak szánk összeforrt tengelye
üregében a megszorult levegő

akkora homloka van a szerelemnek
hogy odaheverhet a bánat

magasától meghökken a szépség
sarkából a lélek kifordul

mikor az egyik magára marad
fekete oszlopokban
visszavonulnak a nyár katonái

halottak ülnek a kertek alatt
ringó zabszakállt növesztenek…

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 31/03/2012 hüvelyk Kemsei István, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: