RSS

Juhász Ferenc: A vén fa alatt

31 Már

Hogyha élne, ma negyvenöt éves
lenne és én hajolnék kezéhez,
eres kezét hosszan simogatnám,
megcsókolnám, kezemben forgatnám.
Szótlanul, vagy egyszerűbb szavakkal
szólnék hozzá, pörölve magammal.

Itt ülnénk a vén fa alatt ketten,
anyám meg ott motozna a kertben,
estefelé, öntözne, dúdolna,
s lazán omló fehér fonalakban
permetezné a víz a virágot,
s habos fejjel túrna apró árkot.

Az asztalon, mint annyiszor régen,
a levelek árnyék-sűrűjében
bor csillanna a csorbúlt pohárban,
villogna az alkonyi sugárban.
Mosoly ülne apám kék szemében,
s mennyivel több volna az enyémben.

Megbeszélnénk a világ sok dolgát,
mindannyiunk teljesedő sorsát,
s orrunkból kék füst-növényt növesztve
ülnénk, míg ő lassan fölnevetne.
Estig ülnénk, s én elnézném hosszan,
ahogy ökle az asztalon moccan.

A poharat sűrűn kocogtatnánk,
az is lehet, hogy eldalolgatnánk,
öregesen, hümmögetve, lassan,
míg a Göncöl fénylik a magasban,
s tűnődnénk, hogy szívünkből az ének,
mint könnyű füst emelkedik égnek.

Néha egy-egy gyümölcs hull a fáról,
nagyot toccsan, amikor aláhull,
kárál a tyúk, kapirgál a dombon.
Keserűség fojtogatja torkom.
Mintha apám köhögne a ködben,
figyelek a szívverés-közökben.

Nem, bolondság, tavasszal temették,
azóta már hűsebbek az esték,
azóta már szigorúbb az ének,
de a hangom nélküle szegényebb.
Erő kell, hogy magam kidaloljam.
Égitestek vezessétek tollam!

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 31/03/2012 hüvelyk Juhász Ferenc, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: