RSS

Fodor András: Száműzetés

31 Már

Megint az út, a fázó pocsolyák.
Az ég közömbös ingái: a fák.
Az állomás, a benzinkút, a tér
nyomorúságos zugain a szél
tétova meg-meglódulása.
Körémszegezi metsző tárgyait
a dolgok pusztasága:
a málló kő, a rozsdamart csövek,
a roskadásra ítélt épület,
a gyalázatba hajszolt katona
elárvult kőtalapzata.
Roncsoló mérgek, sugarak alatt
hordozhatom-e mégis vakmerőn
halandó sorsomat?

A sárba tépett jázmin szirmai
szó nélkül is ki tudják mondani,
hogy tántorul az új a régibe.
Itt minden arc a romlás képlete.
Köztük csak egy, a kérdező vagyok.

Vashídra döntött mellem ütemére
dohognak lent a tehervonatok.
Vállamra nő az éj, az évek puttonya,
tudom, hogy nem lesz könnyebbé soha.
Remélni mégis? Nézek vissza, bálvány,
az irgalmatlan változás határán.
Egy bűnöm volt, hogy mindig rátaláltam,
kísértő hívságok között is
az utolsó igazra Sodomában.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 31/03/2012 hüvelyk Fodor András, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: