RSS

Fodor András: A csend szólítása

31 Már

Elszéledtek az élők.
Hazaballagtak már a moziból is.
Érdes pásztákban némán foszforeszkál
és gyöngykavicsos ösvény.
Kihúnyt benne a léptek
utolsó sercenése.

Hártyakabátban, gyanakodva
néz rám az éjjeliőr,
pedig itt én vagyok a gazda,
ki mielőtt aludni térek,
birtokomat mégegyszer körbejárom,
megszólitom a pihenő anyag
szivemhez nőtt jószágait.

Megsimítom a padok vállát,
felröptetem a páros pavilon
szárnyas lepke-tetőit,
megpengetem a cementlépcső
égnek eredt, hatalmas xilofonját.

Fentről oly szép az éji karám!
A sinek menti kőkerités:
összebuvó fehér bárányok
álomba dermedt vonulása.

S fölöttük éber jövevényként
idegeit az indigó ég
sürüjébe feszítve hallgatózik
lámpák vigyázó kenguru-füle.

S a part mögött a kerek öböl:
a viz lapjának millió recéje
billeg, remeg, sávokban tündököl.

Örökkön forgó hanglemezként
zizeg nekem a csillagok
gyémánt tűje alatt.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 31/03/2012 hüvelyk Fodor András, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: