RSS

Takács Zsuzsa: Hűség

04 feb

Nem alhatsz el, nem költenek,
ki ássa ki a vakolatból arcod.
Ajtó előtt az eső imbolyog.
Nem juthatsz át a túlsó házba,
nincs ház, kezedbe nincs fogódzó,
öklöd sápadt szádon dörömböl.
Ha másnak nem, a négyszer néma falnak

mondd el hogy nem lehet – s a torkodon,
mint só, repedt, mezőnyi fájdalom,
se visszahozni, se elfelejteni.
Minden kacatnak van helye.
Más fekszik a napon.
Te nem felejtheted: homály,
fél pár kesztyű egy esti villamoson,

kihalt, havas utca, azóta nyár, tavasz,
az aszfaltot felszedték és lerakták,
azóta új lakók – de egyre kihaltabb,
egyre havasabb, az ablak is betapasztva.
Így él tovább az utca. Így élnek tovább a többiek.
Nem tudják kik voltak. Nincsenek.
Csak te. Te őrzöd ifjú alakjukat.

Se visszahozni, se elfelejteni.
Mint vonat kisiklik, távolabb megáll,
fényes füvön a sín helyett,
legelő juhok közt az állomás helyett;
memóriád megőrzi, s újra megöli.
A semmiben: vonat forgó kerekei.
Akár a sírkövön a felirat:

Egy név, egy szám. És vége, nincs tovább.
Hervadnak, elperegnek mind a koszorúk.
De nem vénül meg az, aki halott.
Mondhatatlan arca alszik fakeretben,
tűz fölé akasztva leng egy szál szobában,
sír, forog a hűlő emlékezetben.
– Most már vihetnek is, vihetnek

eső és szél akárhová.
A tél lehullt, befújta,
a mélybe ásták és akkortól áll az óra,
akkortól áll a hold, a mozdulat,
azóta fölfelé, azóta lefelé,
ki és be. Más fekszik a napon.
Te nézed, nézed egyre.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 04/02/2012 hüvelyk Takács Zsuzsa, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: