RSS

Takács Zsuzsa: Az emlékezés kolonca

04 feb

A halszagú mély, az emlékezés tátogó
száját kinyitja, s mint prófétát a cet,
tudatunk felszínre úgy löki sósvíz
pácolta emlékeinket. Az eltemetettnek vélt
megszégyenülések, mint megannyi varangy,
benépesítik a láthatárt, ahol
egy tűt sem lehet leejteni ilyenkor.
És ránktelepszik ismét a szánkon akaratlan
kicsúszó butaság elhangzását
követő süket csönd fullasztó harangja,
s barátaink arcán kirajzolódik újra
a bennünk való csalódás lángoló, vörös
foltja, és vaksi szemünk előtt
kigyúl az egykori inkvizíciós jelenet,
mikor anyánk a szomszéd gyerekek bátorításától
kísérve előhúzza a nyelvünk alá rejtett
félzacskónyi savanyúcukrot. És felhangzanak,
akár a skót kastélyok órabéres kísérteteinek
éjfélkor abszolvált lánccsörgetései,
a hajléktalan moszkva-téri átkai,
akinek kőpárkányra tett ingyenlevesébe,
a villamosra való várakozás közben,
télikabátostul, 1995-ben beleültünk.
Az évek elrohantak, de szekrényünkből
a csontváz szüntelen kidől. Fáradhatatlan
ujjaink között hiába foszlik Ágnes asszony
lepedője, a szégyenfolt marad. Vég-
elgyengülésben hiába múlnak ki kudarcaink
kellemetlen tanui, vagy vetnek önkezükkel
véget tartalmas életüknek. Szégyenünk véres
lepedője partra vetve fönnakad egy magas
faágon, és zászlóként leng
a rólunk elnevezett (fél)szigeten.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 04/02/2012 hüvelyk Takács Zsuzsa, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: