RSS

Csanádi Imre: Kitérő

04 feb

Érnek körülötted, sárgulnak az évek;
szólítgat az ősz, már azt sejtik a sejtek;
a munka vivódás; ágyad se pihentet;
vijjogva fejedre rá-rácsap az önvád.

Hát erre jutottál? Nézed foga-hulló
ebként keserűen, mit tudnak a társak –
szégyellnek-e? szánnak? Elzúgnak előtted,
téged kikerülnek: érzed lemaradtál.

Jobb volna hisz erdőn csörtetni mogorván,
megtépve kiülni egy árva oromra,
hogy még fölüvöltsd a csillagtalan égre
torkodba-gyülemlő farkas-zokogásod.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 04/02/2012 hüvelyk Csanádi Imre, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: