RSS

Csanádi Imre: Hajnali káprázat

04 feb

Csókák csikognak. Megjön a tél megint.
Dér volt az éjjel. Mustszagu nagy hegyek
csillámlanak kopár ezüstben –
Minden ezüst, belecsöndül ég, föld.

Villámlik ég, föld, rettenetes ezüst
szépségben; omlik földre a gyönge lomb, –
megvillog egy ezüst halánték,
moccan alig: leomolna menten.

Apám! – riadtan suttogom – elzuhan!
Kapnék utána: föl se tekint, szegény;
tesz-vesz tovább, szótlan, rogyottan,
szél emeli szaladó kacatját.

Portól hunyorgat, bajsza merő törek;
szecskát cipel – lám könnyü (hisz az nehéz!),
bedönti az egyszál tehénnek:
neh! – keserűn taszigálja – edd hát!

Aztán kiballag, hátrapöcinti rossz
vedlett kalapját, a küszöbön megáll,
előkerül az ócska dózni,
leng a maró cigaretta füstje.

Leng, leng, eloszlik rongyosan, ellebeg
bámulja felhős szemmel az én apám,
köhint, s némán, föloldozatlan
tántorodik le a néma földbe.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 04/02/2012 hüvelyk Csanádi Imre, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: