RSS

Simon Márton: Világos ég

17 dec

Ez a nő, ez nevet. Néz rám és röhög – a munka-
helyemen kérdezett valamit, amire valami vicceset
válaszoltam. Hozzáteszek egy-két szót, ezen
újra felnevet. Vicces vagyok. Ki akar cserélni
ezt-azt, ezért jött, nem tetszett neki, ilyesmi.
Talán tíz évvel lehet idősebb nálam, magas,
szőke és nagyon szép – a fogaira nézek,
a melleire, azok is nagyon szépek. Talán
tetszem neki. Jó csizmája van, mindig is
akartam egy olyan nőt, akinek ilyen csizmája van
– aztán egyszer volt, de nem nagyon változott semmi.
Ez van, hogy általában vicces vagyok.
Hogy röhög a pénztárosnő a boltban, elejti az aprót,
két szórólapot osztogató lány, egy asztaltársaság.
Általában én is, aztán persze egyetlen viccre sem
emlékszem – ilyen felejthetőek – csak a nevetésre.
Az enyhe fuldoklásra, amire lecserélek sok másikat.
Torkomba szorult, lenyelhetetlen érzéseket
(szúrják, mint a szénsav). Ami nem felejthető,
így villan fel – mint a plafon, ha csatornát vált a
tévén a szembeszomszéd.
Néha hajnalban kelek és nyelvleckéket hallgatok –
egy új nyelven, hogy hogy mondják: “„miért”,
bár ezen a régin se nagyon kérdezek ilyesmit.
Ilyenkor általában nem vagyok vicces.
A szembeszomszéd sötét ablakát nézem,
vagy tovább, fölfelé. Nincs több kérdésem.
Hátradőlök és elképzelem, hogy mindenki szeretett,
aki nem. Közben pedig észre se veszem, hogy
ruhában aludtam – mint aki útra kész, vagy nincs hová mennie.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 17/12/2011 hüvelyk Simon Márton, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: