RSS

Fischer Mária: Egyedül

17 dec

Elszökik innen a fény is, ha a végtelenül
hosszú tél fukarul méri a tiszta időt.
Ájult, meztelen erdőkről szólnak a mesék,
eltévedt vadakat marnak a kóbor ebek.
Nincs kegyelem, befelé fordul az ember, igaz
lelke nem adja magát. Mégis gond a magány;
titkos a holnapi nap magja, igéje, a sors
vázlata. Nem tudom elmondani, hogy hova tűnt
kettőnk útja, miért kell ez a nagy havazás.
Merre sietsz a halállal – az Úr mezején –
nem tudom. Összegubancolt fémszálakon ül
száz meg száz olajos, fémtollú madaram,
már nem szállnak el. Úgy érzem, csak sebeket
tépnek. Csőrükön alvad, megszárad a soknapi vér.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 17/12/2011 hüvelyk Fischer Mária, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: