RSS

Bertók László: Korom

24 nov

Az este tele van, képtelenség
tenni rá (bele, hozzá), mi több,
megmozdítani, de még csak
megérinteni is. Úgy áll (ül, süllyed)
benne az egymásra lapult (szédült,
dobált) millió pillanat, s olyan nehéz,
mintha az örökkévalóság akarná
a világot átlyukasztani vele, sőt, máris
átlyukasztotta volna. Hiába zárod
kulcsra az ajtót, kapcsolod föl a
villanyt, kopogsz át a szomszédba,
érezni, ahogy a lenge egyensúly
kicsordul, ahogy a gyomor lassan
megemelkedik, s zuhogni kezd
minden irányból a korom.
Mintha a titokzatos fekete lyukak
valamelyike nyelte volna el a
maradék fényességet, s kezdené
magába süllyeszteni a kilógó
széleket is. Mintha a márvánnyá
feketült időben is egymás után
történnének az események…
Jó, ha ilyenkor
valamely szép nőre gondolhatsz, aki
áttetszik a poháron, s kihasítja a
teljességből a hiányt,
ha a tétova résen át a fenékig kiürült
reggelekre is odaláthatsz.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 24/11/2011 hüvelyk Bertók László, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: