RSS

Illyés Gyula: Kőasztal, madárka, este

29 okt

A könnyű dalt én ezzel befejeztem.
Tíz évig tartott. Ennyi volt a láz.
Egy bukott angyal ágált e kebelben;
én pirultam, ha mint komédiás.

Néha, mint fenyvesét komoly sziklákon,
magasság kelti, azt hittem dalom –
Hát zúgtam én is, míg a láthatáron
a veres nap kélt s hunyt hallgatagon.

Ő volt tanúm, az egyetlen. Hunyorogva
figyelt, mint tigris, ha prédára les.
Hát vittem a dalt egyre magosabbra,
félve végem lesz, hogyha vége lesz.

Nem félek, immár nyugodtan tekintek
a némaságba, a sikos sötét
tengerébe, mely gyűrűzve keritget,
s hurkot hozva csúcsról csúcsra lép.

Nincs menedék, se magosság, se jajszó.
Mennyből mentőöv nékem nem esik,
se kötélhágcsó a Hajnalcsillagról.
Tudom a zsinórpadlás titkait.

Kőasztalom felett az éjszakában
Hallga, madárka lép az ághegyen.
Te babrálsz ott szívem felé? – hiába
próbálod nyitját, édes istenem!

Poharam alján a remegő borban
kémlelem próbált arcom; fintorog.
Azt támasszátok fel, mit ifjan hordtam,
főniksz-lángjaim, lobogó dalok!

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 29/10/2011 hüvelyk Illyés Gyula, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: