RSS

Gergely Ágnes: XVII. Enceládó Szulfátó udvari bolondjának naplójából

29 okt

1
A költészet didaxisáról

Ha tollat fogsz, királyom, ne feledd,
használnod kell az írásjeleket.
Pont nélkül pontatlan a műremek,
jó a szövegnek, hogyha tűzdeled,
több írásjellel jobban érthető,
közérthető a mondanivaló.

A pont kevés. Ne bíbelődj vele.
Egy pont csupán a tényközlés jele.
Három-négy pont… a szöveg vacog itt-ott…
sejlik, a mester ismeri a… titkot…
A kérdőjel? Mutatvány, mégpedig
valakiről, ki még kételkedik,
kiálts rá felkiáltó jellel, és
tudjuk, múlandó a kételkedés!
Tudjuk, van itten szív és indulat!
Tudjuk, a szerző éppen min mulat!
Tégy kettőspontot: csihadjon a láz,
a ember higgadt fővel magyaráz.
Olykor tanácsos a közbevetés is.
Tedd zárójelbe (hiszen azért mégis).
Légy komplikált. És spleenes és morális
– a gondolatjel intellektuális –,
és tedd idézőjelbe azt, hogy “Rembrandt”,
nyomban tudjuk, hogy van valami szempont.
És kurziválj! Csináld a dőlt betűt!
Csengetni kezd a szó, ami elüt,
hadd álljon ketté a polgár füle,
hadd lássa be az olvasó: hülye.

Költő vagy, csupa szeretet,
szeresd az írásjeleket,
velük kiáltsd, hogy FONTOS, ami ott áll –
kivéve, hogyha idézetet loptál.

2
A költészet ritmusáról

Királyom, midőn az éjjel megbomoltál
s a kurtizán arcára ráhajoltál,
vélvén, a révületből rádmered
a lemeztelenített ismeret,
míg szemed józanságát belevágod
s rákérdezel: “Te hogy csinálod?”
s aztán a görcsös hallgatáson
megütközve mondod: “Csodálom,
hogy végigcsinálsz valamit
és nincsenek rá szavaid” –

midőn az éjjel emígy szónokoltál
s a kurtizán arcára ráhajoltál,
hogy mélyen-látás, álom-sziszegés,
tanulhatóvá szűkül az Egész,
ha szó-pincéit megnyitja a száj –
hogy mi történik, nem láttad, király,

nem jutott át szemed szigonyzatán,
hogy tüzi kígyó az a kurtizán,
akit a hüllők osztályába űz
a tettenérés, hogy a tűz,
a nevetségig-táruló,
magát-világnak-áruló
kőbomlás, építmény, ima –
trochaikus gimnasztika.

3
A költészet méreteiről

Szúnyogzajból
szimfóniát csinálni,
templomhajót
üvegpohárból:
nincs mámor elfogadható,
csak a míves mámor.

Magasvasút
szikrázik a fejem fölött,
összecsattan
elem és elem:
nem tárul rá a befogadó,
csak ha kiművelem.

Ideszáll
a csoda, hogyha teknő
formádzik a csontjaimból,
úgy fogadom:
magasság megbűvöltjei,
ez a hatalom.

Sic itur ad terram:
a felfogadó mélyig,
az éteren, az életen,
holdkő-bivalyfű-tengelyen –
lejutni egy lábnyomon is
gyökérző szenvedélyig.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 29/10/2011 hüvelyk Gergely Ágnes, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: