RSS

Szervác József: Ima

06 aug

I.

Uram, nem kell bocsánat.
Bűneinket ne bántsad,
bazári vétkeinket –
itt vér nem szennyez inget.

Ingek szennyeznek vért itt.
Itt senkitől se kérdik
hitét, se gyatra vágyát
a vallatni is gyávák.

Félelmeink se féltsed.
Félembernyit se érnek.
Reményünk odaforrott
falat kenyérhez, borhoz.
És nyugalmat se hozz ránk,
Uram. Itt rendben volnánk.
Fölöttünk fény kalimpál.
Diverzáns béke cirkál.

II.

Uram, mit műveltél velünk,
hogy semmi sem fáj, már csak untat
dicső országod, s hagyva múltat,
jövendőt, nem rettegve bűnt
rongáljuk el magunkat?

Uram, a te akaratod
meglesz úgyis, minek neked mi?
Temetni kell itt s jót nevetni,
csökött költők, csökött papok
gondját elhessegetni.

Uram, legyen neked elég
belőlünk. Már csináld magad. Mit
úgy hívtunk, remény, régen alszik.
S kevés hitünk, ha volna még,
Uram, hát vedd el azt is.

III.

Uram, ha ígértél jövőt,
múltunk is add meg. Azt a szent,
tilalmas fát minél előbb
hadd szedjék meg a kisdedek.

Uram, higgyél bennünk, akik
benned hiszünk. S ha nem neked,
azért csupán, mert arcaid
olykor álcáknak sejlenek.

Szolgáid nem tudják, Uram,
mért üdvözülnek, s mért fenyítsz.
S mindennapi kenyér, ha van,
miből adod, sejtelme sincs

egynek se. Akkor is felelj,
ha nem kérdeznek –lelkükért
így mondj imát. S ne fölemelj
minket, Uram, te szállj közénk.

IV.

Uram, hagyd már a kenyeret.
Mindennapi bizalmad
add meg minékünk, s hallgasd
meg olykor átkainkat is,
ne csak a hálaéneket.

Mert néha úgy tűnik, Uram,
két országod van. Benned
él egy, melyet megenged
szent törvényed, s van egy külön
világ, nekünk; melyet ugyan

magunk sem ismerünk, de te
csak félve sejted létét,
s hírnökeid ha végképp
zavarba hoznak, leplezett
félsszel hadakszol ellene.

Uram, imánk így nem jut el
hozzád, egy másik égbe,
Tisztázni kéne végre,
hol élünk mi, s te hol, Uram –
no ülj le csak közénk, s figyelj.

V.

Uram, az Olajfák Hegyét
feledtük már bizonnyal.
Háromszázszor tagadtuk meg
Fiad, s hol még a hajnal!

Ki árult el kit, s ki kit nem –
mindegy lett mostanára.
Minek is emlékezni már
az elalvók hadára.

Harminc ezüstünk elfogyott.
Gyertyát gyújtottunk minden.
S kedvűnk azóta jószerént
már tamáskodni sincsen.

Uram, ha ennyit ért a vér,
ne áldozzunk a múltnak.
Inkább a keserű pohár,
Uram, mindannyiunknak.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 06/08/2011 hüvelyk Szervác József, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: