RSS

Rékasy Ildikó: Kopás

06 aug

Örökké visszanézni is unalmas,
s nosztalgiánk reménytelen.
Dédelgetett érzéseink fakulnak.
Varázsuk elszáll, ha rádöbbenünk:
másolatok csak; az eredeti
nem hívható elő.
Lefejthetetlen rétegek fedik,
vagy úgy bomlik szét, mint a hagyma héja.

Volt egy pillanat – tudjuk –, amikor
anyánk csillagarcát először
ismertük fel. Lehajló égbolt, felhők
ezer érzéki képe valahol,
fogalmaink mélyén elrejtve: él.
De öröm, fájdalom, megismerés
szívdobogása csak a múló percé.

Hiába vesszük üldözőbe
tisztaszemű gyerekkorunkat.
Riadtan hátrál, elrejti előlünk
kéksugarú tekintetét.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be 06/08/2011 hüvelyk Rékasy Ildikó, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: