RSS

József Attila: Szelíd, búcsúzó asszony

06 aug

Pusztába viszi csókjait magával
Bölcs, bús fakír lett asszonydervised,
Hullámzó violamezőket lábal,
De virágot nem ad már senkinek.

Akartam volna: Ragyogó árnyék légy,
Mely büszkén gyönge, víg nyomomba jár,
De már fölöttem barna lett a kék ég
És ragyogásod kísértetre vál.

De nyugodt vagyok, mint a végtelenség,
Vagy falevél a zúgó tengeren,
S az emberekhez mosolyogva mennék,
Hisz akkor se lesz senki sem velem.

A falak sírtak nagy szomorúságot,
Naptalan életemnek falai,
Nem én sírtam, mikor szivembe vágott,
Hogy búcsuzót kell immár mondani.

Könnyű legyen emlékem, mint az illat,
Mely egekig száll és legyen örök,
Amíg szivemből máglyarózsák nyilnak
S feláldozott szerelmem füstölög.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 06/08/2011 hüvelyk József Attila, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: