RSS

Markó Béla: Én, sajnos, nem tudok már játszani

02 okt

Együtt vagyunk, miként a csont s a bőr,
hogy meghalunk, ha szétválasztanak,
mert összetartasz s összetartalak,
s talán gyűlöllek, mint a börtönőr

a rábízott rabot, s miként a rab,
talán gyűlölsz te is, hogy végre föl-
oldozzalak, mert mind egymásra tör,
aki egymásra lel, és mind szabad

szeretne lenni, s így fohászkodik
majd Istenéhez is, hogy változik
fű is, fa is, s hogy ő is álmodik

egy másik életet, de nincs remény,
s jel sincs az ég fekete üvegén:
a dallam nem változtat szövegén“.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 02/10/2010 hüvelyk Markó Béla, Versek

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: